Új nemzedék

21. fejezet: Új nemzedék

Ki fog az új nemzedékhez tartozni, és képviselői mivel fognak kitűnni? Tudni kell, hogy elsősorban a mai generáció fogja alkotni, mégpedig az összes korosztályból, tehát a legöregebbek közül is. Lehet, hogy valaki azt várja, hogy az új nemzedéknek új vallása lesz, teljesen eltérő az eddigiektől. Aki figyelmesen olvasta ezt a könyvet, rájön arra, hogy Imanuel nem hozott új vallást. Ugyanannak az Istennek a Fia, mint Jézus, ezért nem mondhat és nem taníthat valami mást. Az a tény, hogy megtisztította Krisztus küldetését a hibáktól és a tévedésektől, egyáltalán nem jelenti azt, hogy tagadja Jézust -éppen ellenkezőleg- megerősíti. Ahogy valamikor Jézus eljött kiegészíteni Mózes küldetését, úgy az Igazság Szelleme - Abd-ru-shin - is eljött kibővíteni Jézus tanítását, és mindezt Imanuel tetőzi be.

Ismételjük el, miért nevezzük Jézust az Isten Fiának és Imanuelt az Ember Fiának, ha mindkettőjük származása közös.

Jézus csak a lénytelen és az isteni birodalomban él és működik. Az Atya Istenhez hasonlóan sosem lép túl az isteni birodalmon, ahol Atyja nevében ő a király. Annak következtében, hogy állandóan csak az Isten és az ő legközelebbi sugárzása közelében tartózkodik, az Isten Fiának nevezzük.

Az Ember Fia - Imanuel, éppúgy mint Jézus, a lénytelen Isten Háromságából származik, mivel ő Isten akarata, és az Atya Isten Szent Szelleme. Egy része mindig kint van, az isteni birodalmon túl, az ős-szellemi várban. Ahhoz, hogy képes legyen ilyen messze fenntartani magát, lénytelen részét megfelelő módon be kell burkolnia, anyagibbá kell tennie. Imanuel másik része szintén az isteni birodalomban, az isteni Grál-várban található. Bár az isteni birodalomban mindkét fiúnak egyforma burka van, mégis máshogy néznek ki, mivel teljesen más tulajdonságokat testesítenek meg. Mindkettőnek elképzelhetetlenül gyönyörű emberi formája van. Ők a legszebb lények az isteni birodalomban, bár ott minden szép. Magasabb lényegük kivételessé, dominánssá teszi őket.

Mivel az isteni birodalmon túl minden szint Imanuel - Parszifal sugárzásának hatása alatt keletkezett, mintha az ő világai lennének. Ennélfogva ő a királyuk. Mivel ezek a világok főleg szellemiek, ahonnan az emberi szellem, tehát az ember is származik, az Ember Fiának nevezzük. Világairól gondoskodik, és neveli lakosait, hogy ott harmonikus fejlődés és tökéletesség uralkodjon. Ő az, aki az Atya Isten nevében elküldi a Földre a prófétákat és a magasabb szellemeket, és próféciákat diktál nekik.

Annak ellenére, hogy nagyobbik része többnyire egy anyagibb világban -az ős-szellemi birodalomban- aktív, lényszerű része képes bármikor visszatérni Atyjához a lénytelen birodalomba, és személyesen kommunikálni vele. Mintha egy kirendeltség igazgatója lenne, mely Atyjának tulajdona. Még ha állandó szellemi, mondhatnánk telefonkapcsolatban állnak, személyesen is találkoznak. Erre okvetlenül szükség van, mivel ő az egyenes közvetítő a Teremtő és a teremtés között.

Az Ember Fia bevándorolta az egész teremtést, hogy jól megismerje minden “saját” világát és szintjét, s megtisztíthassa az anyagiságot a kártevőktől: Lucifertől és a bukott angyaloktól. Az anyagiság és a finomanyagúság minden szintjén a saját testén akarta átélni a sötétség hatását, hogy ezáltal jobban megismerje. Ezért is lett az Atya - a Teremtő nevében az ítélet végrehajtója. Az ős-szellemi Grál-várban az Atya nevében az Igazságosságot testesíti meg.

Jézus és Imanuel tehát a Teremtő két egyenrangú fia, csak feladataik és működési területük eltérő. Ezért annak elismerésével, hogy létezik az Ember Fia, nincs tagadva sem Jézus létezése, sem feladata, s ez éppúgy érvényes fordítva is.

 

Aki az új ismeretek ellenére is meg akar maradni eddigi tévedéseinél, az önmaga pecsételi meg sorsát, és az azonneműség törvénye szerint az ítéletkor majd e szerint nyeri el jutalmát. Akkor majd ne érezze magát Istentől vagy Jézustól megcsalatva, ha nem fog a választottak közé tartozni. Csak azok lehetnek választottak, akik “kiegyenesedtek” a vallási vagy más elferdültségekből.

 

»»» «««

Miért származik tulajdonképpen a kereszténység a zsidó nemzetből, és mivel szerezték meg e nép tagjai Isten választott népének kiváltságát? Térjünk vissza az előtörténetekhez. Mikor az emberek a Földön a sötétség elleni harcban nem vették eléggé komolyan a prófétákat, a Teremtő úgy tervezte, hogy elküldi Jézust, hogy segítsen. Hogy ténykedése hatékony és tartós legyen, előre el kellett készíteni a “megfelelő talajt”. Hiszen ültetés vagy vetés előtt a kertben is el van készítve a talaj, hogy a palánták illetve a vetőmag jól megfoganjon.

A Teremtőnek szándékában állt felnevelni egy nemzetet, amely elsőként fogadja el Jézus tanítását, és utána ezt elterjeszti az egész világon. Még mielőtt megformálódott volna a zsidó nemzet, kereste a szellemileg legtisztább embert a Földön, aki élettapasztalatainak, tulajdonságainak és jellemének köszönhetően a legfejlettebb szellemmel rendelkezett. Ezt a kivételes egyént Ábrahám személyében találta meg, aki Noé fiának, Sémnek az utódai közül származott. Az ókori Mezopotámia térségében élt, ez a rész ma Irakhoz tartozik. Ábrahám később Isteni utasításra átköltözött Kánaánba - a mai Izraelbe. Innen utódai az éhínség idején elköltöztek Egyiptomba. Itt különálló nemzetként -mely nem akart alkalmazkodni az egyiptomi vallási szokásokhoz és a többistenhithez- körülbelül 400 évig éltek. Megtartották szellemi tisztaságukat, és egyetlen Istenük iránti áhítatukat.

Az izraeli nemzet Izrael -Ábrahám egyik leszármazottja- nevét viselte. Ám az egész nemzet nem volt egyformán fejlett. Mivel tagjai nem akartak a próféták utasításai szerint önként és megfelelően tökéletesedni, a Teremtő azt is megengedte, hogy fogságtól, háborútól vagy természeti csapásoktól szenvedjenek, amiket karmikus bűneik okoztak. Ez elősegítette fejlődésüket, és lehetővé tette, hogy megtisztuljanak a helytelen nézetektől és tettektől. Annak ellenére, hogy a zsidók tudtak róla, hogy ők a választott nép, minden fejlődési szakaszban gyakran kudarcot vallottak, mert ahogy már említettük, a legnagyobb jót szándékosan a legnagyobb és a legtöbb rossz is kíséri. Mivel ezt a tényt nem vették elég komolyan, könnyen áldozatul estek neki.

Ősidőktől fogva a mai napig ebbe a nemzetbe inkarnálódott a választottak mellett a legtöbb sötét szellem, hogy negatív tulajdonságaikkal és jellemükkel a nemzet hírnevét és tisztaságát rontsák. Egyúttal minden lehetséges módon eltérítették a zsidó népet a szellemi fejlődéstől, ha pedig nem hagyta magát elcsábítani, akkor nem rettentek vissza a pusztítástól sem. Elég csak az utolsó világháborút megemlíteni, mikor a sötétség képviselője fanatizálta a német nemzetet, melybe akkor sokan inkarnálódtak az eredeti, ókori zsidók közül.

Hitler felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai és a gazdasági hatalom zsidó kézben van, s ezért el kell tőlük venni. Azt, hogy az említett gazdag és prominens zsidók -s elvégre ő maga is- éppen a sötétség soraiból származtak, az a tény tanúsítja, hogy nem ők mentek a koncentrációs táborokba, mivel időben emigráltak. Éppen a szellemileg legnagyobb zsidók estek áldozatul. És ez volt a sötétség szándéka. A gazdag zsidókkal szemben szándékosan gyűlöletet váltott ki, de a következményeket nem azok viselték, akik ezt kiváltották, hanem az ártatlanok. Ilyen ügyesen és álnokul működött a sötétek fő képviselője. A német nemzet hagyta magát lépre csalni, mikor egyetértett azzal, hogy a kapzsi és kókler zsidók legyenek megbüntetve. Végül aztán az ártatlan emberek estek a felállított csapdába.

Mivel a zsidó nemzett választott volt, közvetlenül a Teremtő, az ő fiai és a próféták nevelték. Az Isten még a régi időkben elküldte követeit más nemzetekhez is, hogy nekik is elvigyék Isten igazságát. Ezeknél a nemzeteknél -a kereszténységhez képest- sokkal nagyobb ferdítésben maradt fenn, vagy szigorúan el volt titkolva, úgyhogy a néphez nem jutott el.

Az eredeti zsidó nemzet sok élet során végig vándorolt az összes földi nemzeten, mint ahogy minden ember szelleme átvándorolja az anyagiság összes szintjét. Minden nemzetben valami mást szerzett, ami fejlődéséhez szükséges volt.

A zsidók legnagyobb része jelenleg a szlovák nemzetbe inkarnálódott, mert ezen belül kap, mint az első nemzet a világon,magasabb szellemi vezetést és tudást. Az ember szellemi fejlődése szempontjából a fajok, a vallások és a nemzetiségek nem alapvetőek, és csak részben befolyásolják.

A választott embereknek nem kellett, és nem is inkarnálódtak valamennyien a mai igazi zsidók közé. Valódi belső lényegük nem a földi zsidósággal függ össze, hanem az eredeti -szellemileg legfejlettebb- zsidó nemzettel.

»»» «««

Az ember szellemi fejlődése az iskolához hasonlítható. Ott miként folyik az oktatás? Az alapiskolát a szellemcsíra a finomanyagúságban végzi el. A gyerekkortól egészen az ifjúkorig itt fejleszti ki lelki burkait. Azzal, hogy lejár a durvaanyagúság magasabb szintjein keresztül, lelke felnőtté érlelődik. Míg eljön a Földre, a legalacsonyabb és leganyagibb bolygóra, elvégzi a középiskolát, de csak háromnegyed részben. De azt, ami a legnehezebb - az utolsó évfolyamot és az érettségit - itt kell több földi élet során legyűrnie. A szellemcsíra csak ezután válik felnőtté, mert itt győzte le a legnagyobb nehézségeket és a legösszetettebb feladatokat.

Minden földi élet után, a halált követő kis ítélet folyamán, mintha bizonyítványt kapna arról, hogyan élte le életét, és mit ért el. Megtudta, hogy folytathatja-e egy felsőbb évfolyamban, vagy valamit ismételnie kell. Aki a középiskola során becsülettel, jól tanult, az könnyen megbirkózott az érettségivel, és mint érett szellem távozott a szellembirodalomba. (Melléklet - 7. kép)

Akik képtelenek voltak olyan gyorsan befejezni a középiskolát, és néhány évfolyamot ismételniük is kellett, azokat utoléri az iskola “megtisztítása”. Ennek során a tanulók rá lesznek kényszerítve, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is többet fáradozzanak, sőt, szenvedjenek is, ezáltal sokan gyorsabban érnek be, és jobban “érettségiznek”.

A mozgás törvénye és a szabad akarat kétféle módon hat a szellemi fejlődésre:

vagy

enyhe mozgással - rendszeres szellemi művelődés által,

vagy

erőszakos mozgással - szenvedés és nehézségek által, ami a felületesség és a szellemi fejlődésre szánt kevés idő visszahatása.

De a szenvedés és az erőszakos halál csak akkor van pozitív hatással az ember szellemére, ha tanul belőle, és ezt nem tartja sérelemnek vagy éppenséggel igazságtalanságnak. Ha az ember harag, gyűlölet, kétségbeesettség vagy sérelem érzésével haldoklik, burkai azonnal elnehezednek, és a haldokló lelke a Földnél alacsonyabb szintekre száll alá.

A halál állapotakor fennálló pozitív érzések -például ha tudatosítja az életben elkövetett saját hibáit, a helytelen utat, a felületességet, és ha saját sorsával, mint igazságos jutalommal kibékül- elégetik az anyagi burkokat, és a szellem könnyebbé válik. Annak az embernek, aki hisz Isten igazságosságában, szellemi lények jönnek segítségére, akik enyhítik vagy lerövidítik szenvedését, és a halál után elvezetik a magasabb világokba.

A javíthatatlan sötétek, akik nagy bűneikért már a Földön szellemi bomlásra vannak ítélve, már nincsenek szenvedéssel büntetve, hogy szellemük már ne fejlődjön, hogy maradjon satnya, ne legyen képes elhagyni a Föld bomlását.

»»» «««

Ahogy a testi és lelki higiénia életünk rendszeres részévé vált, úgy a szellemi higiéniának is azzá kellett volna válnia. Tudjuk, hogy

a testi higiénia       véd az infekciók és betegségek ellen,

a szellemi higiénia pedig elősegíti a problémák jobb, gyorsabb megértését és megoldását.

De a szellemi higiénia az ember sorsát alapjaiban változtathatja meg, amennyiben átvált a helyes irányba. Bár bizonyos esetekben nem védi meg az embert a földi haláltól, megvédheti az alacsony bolygókra való távozástól. Ez a sors módosítás az örök törvények keretében fog megtörténni. A szabad akarat okozta gyorsított szellemi fejlődés lehetővé teszi a nehéz burkok átvilágítását és finomabbá tételét, s az azonneműség és a nehézkedés törvénye elvezeti a lelket egy jobb helyre, mint ami eredetileg volt neki szánva. A szabad akarat valóban ajándék, ha az ember helyesen értelmezi és használja. Még a halál előtti utolsó pillanatban is sokat lehet nyerni, vagy akár veszíteni.

Tulajdonképpen hogyan fejlessze, oktassa és eddze szellemét az ember? Tudjuk, hogy a testet mozgással a lelket pedig ésszel kell edzeni, de a szellemet nem tudjuk helyesen edzeni, mert erre senki sem tanított bennünket. Itt is fontos tudni, hogy az azonneműség törvénye a segítőnk. Mivel a szellem, mint az ember alapvető lényege, Isten sugárzásából ered, ezért a szellemet csak az tökéletesítheti, ami vele azonos nemű, s ez az Isten Igéje.

De ezt hol találjuk? Csakis ott, ahol Isten a szerzője. A kereszténységen belül a Bibliában és a  Grál-üzenetben található. Az ember szellemi fejlődéséhez eddig a Biblia nyújtotta a legnagyobb segítséget, de az ítélet idején az Üzenet hasznosabb, mert felkészíti az embert az ítéletre és az ezeréves birodalomra. János Jelenéseiben (19. fejezet, 13.vers) az Ember Fia, Imanuel Isten Igéjének van nevezve. A 15. versben az van róla pontosítva, hogy: Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket, vagyis az igével fogja “verni”, felébreszteni az embereket és vasjogarral fogja pásztorolni őket..., ami szintén azt bizonyítja, hogy ő Imanuel.

Az Üzenet szándékosan úgy van írva, hogy rendszeres, kis mennyiségű olvasással az ember szelleme edződjön, és fokozatosan növekedjen. Legjobb ágyban olvasni. Az egész napi munka és stressz után az ember általában figyelmetlen, gondolatai rendezetlenek, és képtelen koncentrálni. Az ágy ideális hely, a testnek ülőhelyzetben is pihenést és meleget nyújt, ami megakadályozza a szellemi energia elillanását az erős koncentráció következtében. Az alvás előtti szellemi művelődés lehetővé teszi, hogy alvás közben az ismereteket jobban emlékezetébe vésse.

Aki nem képes időt szakítani naponként 15 perc szellemi művelődésre, az legalább a hétvége egy részét szánja erre. A szellemi irodalmat nem lehet se gyorsan, se egyszerre nagy mennyiségben olvasni. Az egyes mondatokat lassan és koncentráltan kell “megemészteni”, hogy a szellembe kerüljenek át, és ne csak az agyba, a mulandó lélekbe vetítődjenek ki.

Az elméleti szellemi ismeretek minél előbb kerüljenek át a gyakorlatba, mert Isten fiainak kijelentései szerint a Teremtő leginkább a tetteket értékeli. A Grál-üzenet a figyelmes olvasót inspirálni fogja, hogy mi után kellene vágyódnia, mitől kellene megszabadulnia, és mit kellene kiegyenesítenie. Jóakarat mellett a leglehetetlenebb szituációk és változások is reálisnak fognak mutatkozni. Az Üzenet és a Biblia is egy életre szóló könyv. Más szellemi könyvektől eltérően ismételt olvasással érdekesebbé és ösztönzőbbé válnak, mivel az ember ugyanazokban a mondatokban a következő olvasásnál új értelmet fedez fel. Ezt a szellem fejlődése okozza, s ezért az első olvasás csak nagyon keveset nyújt. Isten Igéjének rendszeres vétele az embert automatikusan az Istenre kapcsolja, még jobban, mint az ismételt imádságok, mert az olvasó fokozatosan azzá lesz, amit olvas - tökéletesedik, szellemileg gazdagabbá válik.

De aki a megszerzett ismeretet nem használja fel a gyakorlatban, és továbbra is csak teoretikus marad, az olyan emberre emlékeztet, aki a testi higiéniáról ugyan olvas és tud is, de piszkosan és ápolatlanul jár. Senki sem fogja elhinni neki, hogy ismeri a tisztaság értelmét, ha ezt nem tudja a gyakorlatban bebizonyítani.

Nem szükséges, hogy a családban mindenki elolvassa az egész Bibliát és az Üzenetet is. Elég, ha az egyik családtag az egyiket, a másik a másikat fogja olvasni, és a megfelelő időben és a megfelelő módon a többieknek beszélni fog róla. A fontos pontokat aláhúzhatja, hogy legyen mire támaszkodnia; a szellemi igét nem lehet csak olyan könnyen megismételni, főleg nem egyszeri olvasás után.

Mit tegyen az olyan ember, kinek családjában mindenki elutasítja az új szellemi ismeretet? Ez nem katasztrófa. Az illető művelje és változtassa saját magát. Környezetében az élet továbbra is folytatódhat úgy, mint azelőtt, és lehet, hogy a többiek -művelődés nélkül is- vele együtt fognak változni.

»»» «««

Miért romlott a mai nemzedék, és miért nem képes igazi szellemi fejlődésre? Mi valójában a romlottság? Többnyire mindenkinek csak az erkölcsi hanyatlás jut eszébe - tehát a szexuális perverzió, s ezáltal sokan automatikusan kizárják magukat a romlottak kategóriájából. Természetesen ez a fogalom elsősorban azt a területet érinti, de nem kizárólagosan. A hanyatlás megmutatkozik a mindennapi élet fejre állított, elferdített nézeteiben és értékeiben is, attól függetlenül, hogy az ember ezt tudatosítja vagy nem. A teljes romlottság oda vezet, hogy már nem tudjuk megkülönböztetni a valódi ismeretet a hamistól, a szélsőséget a természetestől. Már szinte semmiben sem tudjuk felismerni a valódi középutat.

Vegyük példának az egyik emberi szervet, és próbáljuk tudatosítani, mennyire elferdítettük rendeltetését. Mindenki jól tudja, mire szolgál a száj: evésre és beszédre. Annak ellenére ilyen egyértelmű dolgot is képesek vagyunk elferdíteni, nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is.

Sokak számára az evés lett az élet értelme, amit az ínyenckedés, sőt, a túlevés fokára emeltek. Az étel elkészítése annyi idejükbe kerül, hogy a munkán és a minimális pihenésen kívül már más tevékenységre a legjobb akarat mellett sem marad idő vagy energia. Ellenkező szélsőség az éhezés és a diéta. Az ilyen ember gondolatban szintén csak az étellel foglalkozik, bár nagyon keveset eszik. Mindkét esetben az étel az első számú probléma, ami megfosztja az embert a élet többi értékétől.

És mi van a beszéddel? Itt szintén két véglet között mozgunk. Az elsőben minden időt és energiát egy “jó kis beszélgetésre” fordítunk. Ott is használjuk, ahol nem indokolt, például munkaidőben, s haza már fáradtan érkezünk, bár nem produkáltunk semmi munkateljesítményt. A beszélgetés sok embernél a művelődés és a munkahelyen kívüli realizálódás egyetlen módja. Ha már nincs miről beszélni, és egymást kölcsönösen gazdagítani, akkor pletykázni kezdünk az ismerősökről, a politikáról vagy a főnökökről.

Milyen kevés ember választja a beszélgetés céljául azt, hogy megismertesse barátait egy jó könyvvel, vagy új, ösztönző hatású gondolatokkal illetve nézetekkel!

Másrészt megjelent egy másik véglet. Azok, akik ismerik a sok beszéd káros hatását, kezdték teljesen elítélni ezt a tevékenységet. Ezeknek a hallgatás vagy a meditáció helyettesítette a szükséges kommunikációt. A temperamentumos előadásmód, az inspiráló viták öröme szenvedélyes irodalomszerető -vagy valami más tevékenységet űző- ember esetében a hallgatag szemében káromlásnak számít a beszédhez képest.

Az az ember, aki az evésből nem csinált problémát, az másokban sem lát nagyevőket vagy aszkétákat. Hasonló módon, aki nem ítéli el sem a beszédet sem a hallgatást, nem kerül kapcsolatba sem a fecsegőkkel, sem a szűkszavúakkal, mert ő maga nem ad nekik lehetőséget az ilyen megnyilvánulásra azzal, hogy belül elítélné őket. Vagyis az, aki egyáltalán “nem eszik” és “nem beszél”, egyáltalán nem tökéletesebb, mert szervét nem arra használja, amire teremtve volt.

Hasonlóképpen elítéljük a rágalmazásokat és a pletykákat is, bár e vétségekkel szemben állandóan alulmaradunk. Néha van pozitív értelmük is, ha helyes módon használjuk őket, és nem áll szándékunkban mások jó hírét megsérteni.

Ha bármiféle félreértés esetén nem kerül sor nyílt vitára, melynek keretében mindenki “kiönti a szívét”, akkor mindkét félnél, vagy csak az egyiknél, megmarad a sérelem vagy az ellenszenv érzete. Ezek a negatív következmények csak megértéssel és objektív vélemény elfogadásával “gyógyíthatók”. Az ember vagy magától rájön, miért és hogyan keletkezett a probléma, vagy valakitől tanácsot kér, aki képes tárgyilagos lenni, és akihez bizalma van. Ha a sértett egy elfogulatlan személynek a valóságnak megfelelően írja le a konfliktust, és ez a panaszkodás nem fajul szemétszórássá a másik fél fejére, akkor gyógyító hatása van. A szerencsétlen vagy úgy dönt, hogy felszámolja a barátságot illetve kapcsolatot, ha megérti, hogy partnere tisztelet és szeretet hiányában szándékosan árt neki, vagy ellenkezőleg, megbocsát neki, mégha barátja viselkedése nem is tökéletes, mert rájön, hogy ő is csak olyan, mint a barátja.

A jó kapcsolatokban is előfordulnak nézetletérések, míg a rosszakban látszólag nincs semmi probléma. A érzelmi válság vagy a munkaügyi kapcsolatok válsága nem veszélyesek, ha nincsenek megértés hiányában elnyomva. Amennyiben nem valósul meg a különbségek kiegyenlítése -megértés, esetleg engedmények formájában-, akkor a kapcsolat beteg, haszontalan.

»»» «««

A emberi romlottság abban is megnyilvánul, hogy másokat inkább viselkedésük, mint belső értékeik szerint ítélnek meg. A jellembeli tulajdonságok sosem lesznek tökéletesek, mivel csak az anyagi, mulandó, s ezért tökéletlen lélek külső megnyilvánulásai. A sötétség rávette az embereket, hogy mások értékelésénél éppen azt vegyék erkölcsi alapul, ami tökéletlen. Mindig akad ok a partnerek, szülők, gyerekek, barátok, ismerősök, főnökök és tekintélyes emberek kritizálására. Egyedül az ember karaktere -mely a szellemből származik- állandó, tökéletes, és külsőre gyakran észrevehetetlen.

Az emberek gyakran felcserélik a jellembeli tulajdonságok és a karakter(jellem) fogalmát. Sokszor csak azért ítélik el az embert, mert csak mulandó, tökéletlen burkára -a lélekre- koncentráltak. Nem tudatosítják, hogy a másik ember gyakran csak az ő visszaverődésük, főleg akkor, ha az illető önmagánál sem képes elfogadni valami természetes és normális dologként a jellembeli hiányosságokat. Így akarva-akaratlanul másokban saját hibáit ébreszti fel. Az egyensúly törvénye azt okozza, hogy egy olyan ember jelenlétében, aki nincs kiegyezve saját jellemével, mások főleg negatív módon, éppen az ő el nem ismert hibáival nyilvánulnak meg.

 

Minden ember, aki elnyomja saját hibáit, a valóságban ezeknek a rabja, őszintétlen és igaztalan. Azáltal, hogy nem tudja elfogadni és tagadja saját tökéletlenségét, az egyensúly törvénye szerint átviszi őket másokra is, és így árt nekik.

 

Ezért az őszinte és szellemileg szabad embereknek, akik tudnak hiányosságaikról, és ezeket jellemük természetes alkotóelemének veszik, kerülni kellene azokat, akik nem pont ilyenek. Ellenkező esetben tudat alatt az ilyen emberek “áldozataivá” válnak.

Az olyan ember, aki beismeri, hogy néha hatalmaskodó, mert egyszerűen nem tud más lenni, az jobb, mint az, aki ezt mint valami negatívumot igyekszik eltitkolni, de belül és külsőleg is megbánt másokat azzal, hogy ezt a tulajdonságot elítéli.

»»» «««

Honnan vétetett ez a manapság annyira elítélt hatalmaskodás? Ezt leginkább a vezető beosztású és a köztisztséget betöltő személyeknél kritizáljuk, de csak azért, mert tiszta eredetét nem ismerjük. Hiszen az hatalmaskodás csak a dominancia elferdült megnyilvánulása. Minden átlagfölötti ember akarva akaratlanul kitűnik. Környezete juttatja ebbe a szerepkörbe, mely tudatosan vagy tudat alatt hisz neki, és elismeri. Ám a sötétség, mely ki nem állhatja sem a tökéletest sem a jót, a dominancia fogalmát hatalmaskodássá ferdítette. És így tisztelet és megbecsülés helyett -amire a domináns emberek rászolgáltak- a rágalmazás és a kritika céltáblájává lesznek, míg végül is olyanná válnak, amilyennek támadóik látják őket.

A domináló tekintélyek gyűlölete tulajdonképpen az elfojtott bámulat megnyilvánulása. Azáltal, hogy a beosztottak megszűnnek respektálni feljebbvalójukat, a benne lévő pozitívumot átfordítják negatívummá. Mi módon, ha nem hatalmaskodással érvényesítheti a főnök nézeteit illetve teljesítheti a feladatokat, ha beosztottjai nem veszik komolyan, és állandóan csak támadják meg elítélik? Ha nem lenne domináns, vagyis rátermett, nem lenne képes -még akkor sem, ha kiprovokálják- hatalmaskodó módon viselkedni.

Természetesen ezekkel és a továbbiakban említett tulajdonságokkal kapcsolatban nem rosszindulatú és destruktív emberekről, hanem lelkileg megfelelően egészségesekről beszélünk.

Egy adott területen meglévő rendkívüliség tehát mint fölény nyilvánul meg, ami a magasabb szellem természetes velejárója. Tudomásán kívül, önműködően is megnyilvánul. E szellemi képesség elferdítésével elértéktelenítettük valódi jelentőségét.

Hiszen a szellemi világokban is a legtökéletesebbek lesznek uralkodókká - dominánsakká. Ott senkinek még csak eszébe sem jut kritizálni feljebbvalóját, mert respektálják ezt a törvényszerűséget. A szellemi világokban nem az a fontos, hogy a szellem hogyan nyilvánul meg, hanem hogy mire képes. A tökéletesség és a dominancia tehát kéz a kézben járnak, akkor pedig miért kéne elnyomni a dominanciát?

Az olyan ember, aki tudja, hogy vannak hibái, és önmaga részeként elfogadja őket, nem harcol velük. Ahogy nem lehet mindenki testileg gyönyörű, úgy nincs mindenki csupa tökéletes lelki -vagyis jellembeli- tulajdonsággal megajándékozva. Ezért hiányosságainkat fogadjuk el személyiségünk természetes részeként. Aki hibáival együtt is képes önmagát szeretni, aki magában nem titkol el semmit, azt a másik sem zavarja, senkit sem ítél el, míg csak valaki szándékosan nem árt neki. Mivel igaz és őszinte, semmit sem kell önmaga vagy mások előtt rejtegetnie. A másik embert olyannak látja, amilyen a valóságban, mivel önmagát is igaz módon látja. Mivel önmagát hibáival együtt is szereti, másokat is képes hibáikkal együtt szeretni. Társéletre természetesen azonos vágású partnert választ, akinek hibáit hosszútávon is el tudja viselni.

Ám aki nem képes önmagát hibáival együtt szeretni, az másokat sem szeret, mert tökéletlenségük zavarja. Már tudjuk, hogy a jellembeli tulajdonságok sosem lehetnek tökéletesek, mivel a test és a lélek -a tökéletlen anyag- szintjén nyilvánulnak meg.

»»» «««

Hogyan nyugodhat bele az ember saját negatívumaiba? Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Mielőtt elfogadnánk a hiányosságokat és a hibákat meg kell őket ismerni, s ezt csak úgy érhetjük el, ha mindennapi helyzetekben alaposan megfigyeljük önmagunkat. Nem elég csak átgondolni, hogy ilyen és ilyen hibáim vannak, és elfogadom őket. Ha az ember valakivel konfliktusba kerül, vagy mások bizonyos tulajdonságaitól szenved, elsősorban önmagánál kell keresnie a hibát, tehát hogy ő maga belső (gondolatban) vagy külső (hangosan) elítélés által nem váltott-e ki konfliktust. Csak azután zárhatja ki magát mint szerzőt.

A saját negatív tulajdonságok megfelelő megismerése és elfogadása általában nemcsak pillanatnyi gondolatmenet, hanem hosszúlejáratú folyamat. Önmagunk megismerése állandó érdeklődést, keresést, kutatást és objektivitást igényel. Az önmegismerés és mások megismerésének folyamata soha sincs befejezve, hanem ellenkezőleg egy állandóan élő, változó és alkalmazkodó folyamatról van szó, máskülönben elakadna.

Aki tehát képes őszintén és alázattal belenyugodni saját tökéletlenségébe, melyet először megnyilvánulásaival együtt meg kell ismernie, az másnál is tolerálni fogja az öszes negatív megnyilvánulást. Óvakodni fog saját hibáit és különféle félelmeit elfojtani - elutasítani, mivel az egyensúly törvénye szerint ezzel másoknál életre keltené őket.

 

Mindenkinek egyforma jellembeli tulajdonságai vannak, melyek másoktól csak intenzitásukkal és színezetükkel térnek el. Ezért az azonneműség törvénye alapján fennáll a kölcsönös átvitel lehetősége.

Az embernek nem kell megszabadulni a negatív tulajdonságoktól azzal, hogy eltávolítja és elnyomja őket Ezeket csak meg kell ismerni és el kell fogadni. Bár ez logikátlannak tűnik, de a saját hibák akceptálásával az ember elveszíti azt az ellenséget, akit önmagából csinált, és akit akaratlanul is mások ellen uszít.

 

Csak azt uralhatjuk, amit látunk, vagyis amit nem rejtegetünk és nem titkolunk. Ezért az ember csak negatívumai elfogadásával képes irányítani és megváltoztatni őket.

Ha az ember megszabadul a rossz tulajdonságoktól megfosztja magát ezek jó oldalaitól is. Mindenkiben legyen meg az összes tulajdonság, mivel ezek hasznosak, ezért el kell fogadni, meg kell ismerni és csak irányítani kell őket, nem pedig pusztítani. Aki állandóan igyekszik elfojtani hatalmaskodását, ezzel elveszti természetes dominanciáját, és azután senki sem fogja komolyan venni. Az ember ugyanis többnyire azok társaságában mutatja ki hatalmaskodását, akik túl gyöngék saját nézetet és követeléseket nyilvánítani, vagy akik elítélésükkel és megvetésükkel kiprovokálják az ilyen megnyilvánulást.

»»» «««

Nézzük meg, hogyan fordítottuk negatív jellembeli tulajdonságokká az örök és tökéletes jellembeli képességeket, melyek minden szellemben megtalálhatóak.

 

pozitívumok                                                                                                          negatívumok

 

                                                                    dominancia

átlagon felüliség                                                                                                  hatalmaskodás

fölény                                                                                                                  zárkózottság

                                                                                                                            gátlásosság

                                                                    szerénység

alázat                                                                                                                  fösvénység

takarékosság                                                                                                        pazarlás

 

                őszinteség

tisztaság                                                                                                             diplomácia

naivitás                                                                                                               képmutatás

 

                 igaziság

becsületesség                                                                                                     udvariatlanság

                                                                                                                            csalás

                                                                                                                            alakoskodás

 

                                                                        hűség

felelősség                                                                                                            fanatizmus

                                                                                                                         állhatatlanság

                                                                                                                           felszínesség

 

* A dominancia az átlagon felüli szellemi képességek természetes következménye, aminek az élet minden területén nem kell megmutatkoznia. Az átlagon felüli emberek más képességek és tulajdonságok terén többnyire átlagon aluliak, ami az egyensúly törvényének normális megnyilvánulása, ezért az életben ellenkező tehetségekkel rendelkező partnerek egészítik ki egymást.

 

De az azonos tulajdonságok is vonzzák egymást. Például a munkában vezetői képességekkel rendelkező ember otthon lehet szófogadó férj, mivel a háztartási munkákhoz egyáltalán nem ért. Feleségét -szintén domináns-, aki ezeket jobban el tudja látni, vezető személyiségként ismeri el. Tehát nem igaz, hogy az egyformák összeférhetetlenek; összehangolódnak, amennyiben tolerálják egymást, és kölcsönösen elismerik egymás pozitívumait és negatívumait. Ebben az esetben az egység kiegészítésének törvénye az azonneműség törvénye szerint két -különböző téren- domináns személyt kötött össze.

 

Egyforma tulajdonságok esetében csak akkor kerül sor az emberek összeférhetetlenségére, ha az egyik elnyomja őket.

Az átlagon felüli emberek általában kiváltják környezetük irigységét, ezért nem annyira közkedveltek, mint az átlagos emberek, akik mellett senki sem érzi magát gátlásosnak vagy alkalmatlannak. Mindezeket a negatív érzéseket az emberek csak szuggerálják maguknak, mert félnek vagy szégyellik beismerni hiányosságaikat, illetve azt, hogy bizonyos téren alkalmatlanok.

* A szerénység szellemi tulajdonság, mely az alázatból -saját kicsiségünk megismeréséből- indul ki. A jobbak az alkalmasabbak természetes tiszteletében tükröződik. Ezek a nagy emberek, akik jogosan érzik magukat bizonyos téren kicsinek, szükségleteikben általában szerények, fölöslegesen nem pazarolnak. Sok “elnyomott” ember mint fösvénységet magyarázza azt, hogy életmódjuk gazdaságos és takarékos. A takarékosság gyakran gyűlöletet vált ki az olyanoknál is, akik nem tudnak jól gazdálkodni, akik pazarlók. Így soha sincs semmijük, másokat meg irigyelnek.

A fösvénység összefügg a természetes önfenntartási ösztönnel is, ami a materialista embereknél szembetűnőbben nyilvánul meg. Mivel nem ismernek mást, csak az anyagi jólétet, ehhez ragaszkodnak, és egyáltalán nem tudatosítják, hogy a halállal úgyis elvesztik.

* Az őszinteség a szellem tisztasága, amit szeretünk -szép, de egyúttal lebecsülő kifejezéssel- naivitásnak nevezni. Az az ember, aki nem szégyenli azt, amit nem tud, és őszintén kérdezősködik, az mások szemében buta vagy naiv. Éppen azok, akik butának tartják, semmi pénzért sem ismernék be nyilvánosan, hogy valamit nem értenek. Ezért ők állandóan buták maradnak, míg az, aki kérdez, közben legalább megokosodik.

Sötét hatásra az emberek kitalálták az erkölcsi és a társadalmi szabályokat, hogy a kapcsolatokba belevigyék az észt, és kizárják belőlük az érzést: a jószívűséget, a spontaneitást és az őszinteséget. Azt az önuralom hiányának tartjuk, ha valaki kimutatja a csalódottságot, a felháborodottságot vagy a haragot, illetve a túlzott örömet, vagy ha a szavunkba vág. Igen, az emberektől mindenütt az önuralom, vagyis az ész munkája kívántatik meg. Már nincs olyan terület, ahol ne az ész lenne az úr. Miért kérnek elnézést az emberek, ha más szavába vágnak? Hiszen ez természetes reakció, mely gazdagítja a vitát, a közvetlenség és a szellemi élénkség megnyilvánulása. Ha valaki beszélgetés közben felemeli a hangját, azt már eleve valami negatívumnak tartjuk, és nem tudatosítjuk, hogy a probléma csak akkor jön létre, ha ezt elítéljük. A félreértést tehát nem az okozza, hogy valaki felháborodik, hanem az, hogy ezért őt valaki lenézi és elítéli.

A diplomatikus viselkedés, a képmutatás, olyan ideállá vált, amit mindenki igyekszik elérni, hogy közkedvelt és megbecsült legyen. Mivel a társadalmi szabályokat csak az ész, tehát az anyag uralja, a visszahatás is csak az anyag szintjén mutatkozik meg - ideiglenes. Az a tisztelet, amit az ember általuk szerez, csak külső máz, ami minden spontán megnyilvánulásnál lepereg. Hiszen nem lehet szakadatlan önkontrollban, feszültségben és képmutatásban élni. A mai idők embere már nem is tudatosítja őszintétlenségét: bizonyos dologról mást mond, mint amit gondol, és ráadásul teljesen másképp cselekszik.

Az őszinte embernek környezetével van a legtöbb problémája. Ma a nyíltságot naivitásnak és butaságnak, sőt, arcátlanságnak tartjuk, mivel a többség őszintétlenül nyilvánul meg. Aki ettől az illemszabálytól eltér, azt tartják a legrosszabbnak. Sőt, ő maga is olyannak tartja magát, mert nem érti, hogy a nem azonos nemű környezetben mást nem is várhat. Jobb esetben udvariatlannak vagy türelmetlennek nevezik, ha nem fogadja el az általános alakoskodást. Bátorságával és tisztaságával kilóg az átlagból, ezért az emberek “beverik a fejét”, míg ez a különbség ki nem egyenlítődik.

A szellemi világokban az őszintétlenség nem nyilvánul meg, mert ott nem létezik az ész, ami ezt a tulajdonságot önző célokra tudatosan termeli. Sok ember csak azért nem szereti az őszinte megnyilvánulásokat, mert attól tart, hogy kitűnnek hibái. És ez csak azért van, mert nem akarják őket beismerni, mert gyávák és felületesek.

* Az igaziság és az őszinteség közlekedőedények. Ezért az igaz ember általában őszinte, és ez érvényes fordítva is. Ha önt megsérti egy becsületes ember, akkor bizonyos, hogy nem udvariatlanságból tette, hanem akaratlanul, mivel nevén nevezi a dolgokat, és szereti az igazságot. Általában miért sértődnek meg az emberek? Bár ennek sok oka lehet, többnyire csak ez a kettő fordul elő:

vagy figyelmeztet valaki bennünket arra, amit mi magunk nem akarunk látni, amit -még ha nem is tudatosítjuk- rejtegetünk,

vagy az a másik teljesen másképp látja indítékainkat és megnyilvánulásainkat, ahogy mi gondoltuk, és nem hagyja magát meggyőzni az ellenkezőjéről.

A sértődöttség mindkét esetben indokolt és természetes. Senkinek sincs joga szándékosan leleplezni másoknál azt, amit nem akarnak felfedni. Kivétel csak abban az esetben érvényes, ha az illetőnek őszintén segíteni akarunk, és ő ezt elfogadja, vagy legalább is igyekezik tárgyilagos és megértő lenni.

De ha valaki nekünk rója fel saját szándékait, melyek nálunk nem léteznek, ez ok egy mélyebb gondolatmenetre, hogy egyáltalán érdemes-e ez az ember arra, hogy barátunk legyen, ha bennünket olyan megvilágításban lát, amit nem érzünk valósnak. Az azonneműség törvénye idővel az ilyen egyenlőtlen kapcsolatot, ahol a partnerek egymást nem a valódi megvilágításban látják, megszünteti. E törvény szerint csak őszinte vagy képmutató emberek képesek együtt élni. Ha ezek közül az egyik másfajta -függetlenül attól, hogy ez kívülről látható vagy sem- akkor nem bírják ki sokáig együtt, vagy csak nagy önmegtagadás és szenvedés árán.

A nem azonos nemű kapcsolatok a szellemi növekedés legnagyobb akadályát képezik, mivel késleltetik az ember előrehaladását, és karmikusan illetve szellemileg is leterhelik. Az ilyen kapcsolatokban a jobbik fél rosszabb lesz, mint amilyen a valóságban, mert provokálja a meg nem értés, vagy az, hogy a partner hibái áttevődnek őrá.

* A hűség szintén a szellemből származik, ezért tökéletes, és olyan lelki tulajdonságokban nyilvánul meg mint a felelősség, a megbízhatóság. Ám ha a hűséget eltorzítjuk, fanatizmussá vagy ennek ellenkezőjévé - felületességgé válik. A fanatikus ember nem képes hű lenni, mivel korlátozott, nem szabad, nem képes elfogadni semmi változást. Fél, hogy ezzel elveszítené hűségét, mivel ezt megértés nélkül -csupán vakhit által- szerezte. Ezért is igyekszik vakon fenntartani.

A hűséges ember nem fél semmi újtól, ösztönzőtől; az ideálhoz vagy emberhez való hűsége szabad és nyílt, tovább dúsítható, változásokra képes.

A felületes, korlátolt ember nem tud hűséges lenni, mert nem talál rá időt, és nem is vágyódik arra, hogy megismerje valamilyen ideál vagy ember valódi értékét. Előnyben részesíti a mennyiséget a minőség rovására. Nem tudja, hogy egy dolog alapos ismeretével többet szerez, mint sok dolog felületes ismeretével. A hamis az azonneműség törvénye szerint csak azért áll az útjába, mivel ő maga is hamis, romlott.

»»» «««

Hogyan ismerjük fel a szellemileg tiszta embert? Azt talán már megértettük, hogy nem lesz problémáktól és hibáktól mentes. Mivel barátai az őszinteség és az igazság, semmit sem akar elrejteni: sem jellembeli hiányosságait, sem tudatlanságát. Gyakran az irigység vagy a gyűlölet céltáblája, mert van bátorsága, ami az őszintétlen és nem szabad embereknek hiányzik.

Az igaz ember nem akarja becsapni sem önmagát, sem a vevőjét, sem az államot, sem a közlekedési vállalatot. Ám az ilyen mértékű igaziság és becsületesség elviselhetetlen, “abnormális”, és ez már ok a becsületes ember megbélyegzésére: “fejre esett”. A többiek nem értik, hogy aki magával szemben igaz, az nem képes hazudni és becsapni sem az intézményeket, sem a törvényeket, sem az embereket. Ő saját igaziságában nem gondolkozik azon illetve nem különbözteti meg, mikor kell hazudnia, és mikor mondhat igazat. Ez a képesség ugyanis nem a számító, fontolgató észben található meg, hanem a szellemben, tehát az érzésben, ami mindenkihez és mindenhez egyformán objektív.

»»» «««

Olyan általános nézet uralkodik, hogy csak az az ember lehet szellemileg tiszta, aki rendszeresen jár templomba, vagy legalább otthon imádkozik. Az úgynevezett hívők azt hiszik, hogy az Isten többre tartja őket, mint azokat, akik egyáltalán nem imádkoznak.

Azonban a naponta elhadart egyforma imádság csak a lélek szintjén marad, ezért szokássá válik, ami később páncéllá keményedhet. Ez megszorítja és korlátozza az embert. Csak látszólag védi. Szilárdságával inkább gátolja a szellemi mozgást: a szárnyaló érzést, a valódi kapcsolatot Istennel és segítőivel, mivel nem a szellemen, hanem csak a szájon megy át.

 

A rendszeres imádkozás tompítja a szellemet, és megfosztja az erős érzelmektől, melyek egyedül képesek áthatolni a szellemi magasságokba. Hiszen az ember nem élhet át naponta erős érzelmeket. Ezért az időről-időre átérzett fohász, a teljes reménytelenség, vagy ellenkezőleg, az őszinte hála, jobban összeköti az embert a magas szférákkal, és hatásuk hosszabb ideig tart, mint a rendszeresen felmondott Miatyánk.

          Isten Igéje a legjobb imádság, mert mindig más, tehát új, inspiráló. Rendszeres olvasásával az ember -közvetlenül szellemében- állandóan gazdagodik, tisztítódik és tökéletesedik.